Hamisítatlan olasz bruscetta recept

Hamisítatlan olasz bruscetta recept

Egyszerű és ízletes, ez a bruschetta, az egyik legnépszerűbb előétel Olaszországban.

Eredete a történelem homályába vész ennek a Toszkána déli, Lázióval határos területéről (Maremma) származó fogásnak.

Annyi biztos, hogy egykoron a földművesek eledele volt az olajjal megkent friss, vagy a pirítással újrahasznosított száraz kenyér. Maga a bruschetta szó is a bruscare igéből származik, melynek jelentése parázson pirítani. Az, hogy mi került a pirított, olajjal megkent kenyér tetejére, az évszázadok alatt többször változott, de a legnépszerűbbek között, a sót, borsot, fokhagymát, paradicsomot, sajtot, sonkát nevezhetjük meg.

Hamisítatlan olasz bruscetta recept

Egy jó bruschetta készítéshez fontos tudnunk, hogy a legfontosabb alapanyag, a kenyér mellett az olaj és nem pedig a fokhagyma. Szintén jelentőséggel bír a kenyér pirítása. Elég a kenyeret könnyedén meggrilleznünk – épp, hogy csak pirosodni kezdjen-mert így belül puha és friss, kívül pedig ropogós marad. A fokhagymával csínján bánjuk amikor a kenyeret megkenjük vele, hiszen intenzív íze, illata könnyen elnyomhatja a főszereplő olajat. Vannak akik azt javasolják, hogy elég csak a kenyér szélét ízesítenünk vele. Ugyanez mondható el a kenyérre kerülő többi összetevőről is, mint a paradicsom, mozzarella, bazsalikom, origanó. Ha keveset használunk belőle kiemelik az olaj finom, selymes ízét, valamint az elfogyasztást is könnyítik.

100 gramm tápértéke kb. kcal: 465.

szénhidrát: 62g, fehérje: 9g, zsír: 20g

A Hamisítatlan olasz bruscetta recept hozzávalói  4 főre:

  • 4 szelet fehér kenyér
  • 1 csokor friss bazsalikom
  • 2 db friss illatos paradicsom
  • 1 gerezd fokhaygma
  • só, frissen őrölt bors
  • 2 ek friss extra szűz, nagyon jó minőségű olíva olaj

A Hamisítatlan olasz bruscetta recept elkészítése:

  1. A kenyér szeleteket kenyér pirítóban , grillen vagy a sütőben pirítsd meg
  2. ne pirítsd túl, éppen , hogy csak el kezdjen barnulni
  3. Tépkedd le a baszaliko leveleket és vágd drúvára
  4. A paradicsomokat kis kockákra vág szintén fel.
  5. Helyezd a paradicsomot és a bazsalikomot egy tálba és sózd, ill. borsozd  meg
  6. A pirított kenyérszeleteket vagy annk szélét dörzsöld be fokhagymával
  7. Tedd rá a tálból a friss zöldséges keveréket, locsold meg olíva olajjal esetleg reszelhetsz rá friss parmezán sajtot

Hamisítatlan olasz bruscetta recept

KÉSZ

Jó étvágyat kívánunk

 

Print Friendly

Kommentek

Kapcsolódó cikkek

EZT OLVASTAD MÁR?
Friss lila káposzta saláta recept
Friss lilakáposzta saláta recept

Nagyon egyszerű recept. A legjobb kiegészítő bármilyen kacsa, liba ételhez...

Close